Egy nap az e-kereskedelem jegyében-Tapasztalatok az Ecommerce Expo 2024-ről

Miről fogsz olvasni?

Újabb hónap, újabb konferencia. A januári Magyar Marketing Fesztivál után ezúttal az Ecommerce Expon jártunk, és amíg frissek az élmények, össze is gyűjtöttük a tapasztalatainkat.

A BP Digital képviselői az ecommerce expon

Az ország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényére ezúttal is rengetegen látogattak el. Ami azt illeti, mi úgy éreztük, hogy ennél több ember már nem is fért volna el.

A több mint 70 kiállító és a sok-sok izgalmas előadás között minden látogató megtalálhatta a számára kedvező szegmenseket. Az előadások témáját tanulmányozva feltűnt, hogy a mesterséges intelligencia és a TEMU térnyerése több helyen is szerepel – ami érthető is, hiszen ezek mind olyan kérdések, amelyek foglalkoztatják a kereskedelmi piac szereplőit, és minket is.

Lássuk, milyenek voltak ezek az előadások!

Milyen eszközökkel tűnj ki a TEMU árnyékából?

Hogyan lehet győztesen kikerülni hazai kereskedőként a TEMU agresszív értékesítési és marketingstratégiája okozta sokkból? Ez volt a téma az első előadáson, amin részt vettünk. Az előadó, Mándó Milán, a minner.hu képviselője, szerint először is el kell fogadni, hogy véget ért az az időszak, amikor a kínai termékeket sokszoros áron lehet értékesíteni itthon. Elmondta: az ilyen cégeknek vagy termékportfóliót kell váltaniuk vagy ki kell alakítaniuk egy olyan értékesítési és marketingstratégiát, amivel meg tudják győzni a vásárlókat, hogy náluk költsék el a pénzüket a TEMU helyett.

Elkerülhetetlen, hogy számos webáruház bedőljön, ugyanakkor a talpon maradtaknak ez egy kiváló lehetőség arra, hogy győztesként emelkedjenek ki a folyamatból – feltéve, ha alkalmazzák az általa felsorolt tippeket.

Előadás a TEMU-ról az ecommerce expon.

Az omnichannel a versenyképesség kulcsa?

Kereskedelmi szereplőként a leghatékonyabb módja a növekedésnek, ha omnichannel értékesítési stratégiát alkalmazunk – derült ki abból a körasztal-beszélgetésből, melyen ügyfelünk, a BiotechUSA képviselője, Sztípity Róbert is a felszólalók között volt. Szerinte az a kereskedő, aki nem él ezzel a lehetőséggel, rövid időn belül elveszíti versenyképességét, a konkurensek hamar megelőzik. Ebben az iStyle és az IKEA képviselői is egyetértettek. Azt is hozzátették, hogy a potenciális vevőréteg igen nagy százalékát is elveszítheti az, aki csak egy csatornára fókuszál. De ugyanígy az üzleti növekedést gátolja az a cég, amelyik nincs jelen offline és online egyaránt.

Minden résztvevő egyöntetűen kijelentette, hogy ha ezek a csatornák nincsenek tökéletesen összehangolva, akkor a várt siker elmarad.

Beszélgetés az omnichannel stratégiáról az Ecommerce Expon, 2024-ben

Hogyan utasítsd az AI-t megfelelően?

Ebben az előadásban a mesterséges intelligenciáról és az abban rejlő potenciálról volt szó. A Marketing Amazing képviselője, Németh Gábor gyakorlati példákon keresztül prezentálta, hogy mennyi mindenre képesek a berobbanásuk utáni bő egy év elteltével a nyelvi modellek és a képgeneráló MI-k. Számos tippet hallhattunk arra vonatkozóan is, hogy miként lehet hatékonyabbá tenni a munkánkat, ha tisztában vagyunk az AI egyes funkcióival, illetve ha megfelelő utasításokkal látjuk el azt. Kitért az eszköz jelenlegi korlátaira is, például, hogy egyelőre az egyszerűbb matematikai feladványok is feladják neki leckét. (Úgy látszik, nem hiába nyelvi modell 🙂 ) Nagyon izgalmas volt látni azt is, hogy jelenleg milyen szuper fotórealisztikus képet tud alkotni a mesterséges intelligencia, ahhoz képest, ahonnan indult.

Beépült már az AI a kereskedelembe?

A kerekasztal-beszélgetésen az IKEA, az Euronics, és a kifli.hu vettek részt, Balogh Petya – akit az ország leginkább a Cápák Között televíziós műsorból ismer – moderálásával. Azt boncolgatták, hogy vajon milyen szinten kell és érdemes beépíteni az MI-t a kereskedelmi folyamatokba, hol van a határ, amikor inkább az emberi beavatkozás szükséges. Mindannyian egyetértettek, hogy az AI-t nem arra kell használni, hogy felváltsa az emberi jelenlétet, hanem hogy kiegészítse és hatékonyabbá tegye a cégek működését. Ugyanakkor a kiberbiztonságra kiemelten figyelni kell, és valamilyen szabályozás sem ártana ezen a téren. Felhívták a figyelmünket arra, hogy a mesterséges intelligencia képessége jelenleg évente huszonhatszorosával nő!

Előadók beszélnek az AI-ről a 2024-es Ecommerce Expon

AI-szövegírás Vavrek-módra

Vavrek Balázs két előadást is tartott az expon, mi a másodikat csíptük el. A rá jellemző könnyed, laza, humoros stílussal vázolta fel, hogy miként lehet hatékonyan szöveget írni a mesterséges intelligencia segítségével. Mint kiderült, még ő is gyakran érzi azt, hogy a szövegírásnak befellegzett, mert a technológia elhaladt mellette. Aztán persze rájön, hogy ez nem így van, hiszen az AI nem kiváltja az emberi munkát, hanem kiegészíti azt. Balázs azt vallja, hogy az AI-t tökéletesen lehet egyfajta „gondolkodó jegyzettömbként” használni – pont úgy, mintha papírra skiccelnénk, ötletelnénk, csak nem egyedül, hanem ketten.

Azt is leszögezte, hogy az AI már annyira alapvető, hogy ebből versenyelőnyre szert tenni már nemigen lehet, így ha még nem használjuk, mielőbb kezdjük el!

Vizsgáljuk meg a TEMU stratégiáját!

Ez az előadás annyiban különbözött a délelőttitől (azon túlmenően, hogy más előadók voltak 🙂 ), hogy itt több szó esett a TEMU és a hasonló üzletpolitikát folytató cégek döntései mögött meghúzódó okokról. A Vedd fel a versenyt!-podcastműsor és a GLS képviselői szerint többek között azért ennyire agresszív az értékesítési és marketingstratégiájuk, mert számukra a legfontosabb, hogy minél többen letöltsék az applikációt, amivel hozzájuthatnak a felhasználók adataihoz. Ezt olyan nagy léptékben művelik, hogy emiatt már számos adatvédelmi per él ellenük szerte a világban. 

Továbbá elhangzott, hogy a rendkívül olcsó termékek értékesítése eleinte számukra is veszteséges, viszont annyian rendelnek, hogy a gyáraktól óriási mennyiségre tudnak szerződni, ami azt jelenti, hogy egyre kedvezőbb árakat kapnak, ami végül óriási profithoz juttatja őket.

A hazai kereskedőknek hasonlót javasoltak, mint a korábbi előadáson: foglalkozzanak a márkaépítéssel és legyen hosszú távú üzletfejlesztési stratégiájuk.

A marketinggel tehát foglalkozni kell! Ám, ha te még mindig bizonytalan vagy a tekintetben, hogy szükséged van-e erre vagy sem, olvasd el a BP Digital tulajdonos- ügyvezetőjének cikkét, amit itt találsz: https://bpdigital.hu/marketingrol-oszinten-cegvezetoknek/

Előadók beszélgetnek a TEMU-ról a 2024-es Ecommerce Expon.

Légy a keresők kedvence!

E-kereskedelmi szereplőként különösen fontos, hogy látható legyél a célközönséged számára. Az emberek a keresőben kezdenek el a megvásárolandó termékek után kutatni, ezért ha nem vagy ott a keresőben akkor, amikor éppen keresnek, jelentős számban veszítesz vásárlókat. Légy látható keresőoptimalizálással! 

Úgy érzed, hogy a te webshopod látogatottságán lehetne még növelni? Sokéves tapasztalatunk van a webshopok SEO-zásának területén, keress fel minket!

A BP Digital csapatából négyen egy fotófal előtt az Ecommerce Expon

Több organikus forgalmat és jobb helyezéseket szeretnél?

Lépj velünk kapcsolatba!
Ujhelyi Georgina
Ujhelyi Georgina

account director

A kitöltés kötelezettségmentes.