Ezekre a szavakra kerestek a magyarok legtöbbször 2020-ban

Miről fogsz olvasni?

A Google immár 20 éve minden év elején közzéteszi azoknak a kifejezéseknek a listáját, amelyek az adott évben a legnépszerűbbek voltak az internetezők körében. Míg 2018-ban és 2019-ben is a magyar lista élére egy-egy politikai esemény került (önkormányzati választások), addig 2020-ban a koronavírus kifejezés szerezte meg az abszolút első helyet.

A Google kereső által közzétett statisztika alapján készítettünk egy átfogó kutatást arról, hogy milyen keresési trendek és tendenciák jellemezték a 2020-as év legnépszerűbb kulcsszavait. A keresési trendekből egyértelműen kiderül, hogy témakörönként mi jellemzi a magyar internetezők keresési szokásait. Mutatjuk, hogy hányan, mikor és mire kerestünk online 2020-ban!

Milyen szempontok alapján készítettük az elemzést?

  • Kutatásunk alapját a Google statisztikái adták: a kereső szakemberei a vizsgálat során mindig az előző évhez viszonyítva, a felhasználók által keresett kifejezéseket vetik össze az adott év kereséseivel, majd kiválogatják azokat, amelyek huzamosabb ideig kiugró forgalmat eredményeztek.
  • A keresőóriás a TOP 10-es listákat minden évben 74 országra vetítve állítja össze, melyben Magyarország is helyet kap.
  • A teljes lista több billió adat alapján lett összeállítva melyek nem tartalmaznak sem duplikációkat, sem SPAM kifejezéseket.
  • A Google által közzétett TOP 10-es listák relatív adatokat tartalmaznak, azaz a kifejezések saját magukhoz, illetve a többi adathoz viszonyított relatív növekedést vagy csökkenés hivatottak illusztrálni. Tehát ha a Google Trends adatai alapján egy kifejezésnél nagy érdeklődés figyelhető meg, az nem jelenti automatikusan, hogy arra a kulcsszóra kerestek a legtöbben.
  • Ahhoz, hogy a keresési volument is szemléltetni tudjuk és átfogóbb képet kapjunk, további adatforrásként a Google Kulcsszótervező szoftver adatait használtuk. Ennek segítségével megvizsgáltuk, hogy a tavalyi legnépszerűbb kifejezések, milyen havi keresési mennyiséggel rendelkeznek.

2020 legfelkapottabb keresései

Visszagondolva a tavalyi évre, valószínűleg nem fog meglepetést okozni a legfelkapottabb kategóriák listája. 

Ezek a témák ragadták meg az internetezők figyelmét  2020-ban:

  • Koronavírus-járvány
  • Oktatás
  • Filmek
  • Kütyük
  • Könyvek
  • Receptek
  • Sorozatok
  • Sportesemények
 

A magyaroknál csakúgy, mint a világ minden táján a “koronavírus” kifejezés lett az abszolút győztes, a második helyen az “amerikai elnökválasztás” végzett, végül a harmadik helyet az oktatással kapcsolatos “Google Classroom” szerezte meg. A negyedik helyre került a “Telex” hírportál, majd ezt követően “Benedek Tibor” háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó neve is felkerült a listára.

# Felkapott keresések Havi keresési mennyiség
1 Koronavírus 106000
2 Amerikai elnökválasztás 201000
3 Google Classroom 823000
4 Telex 165000
5 Benedek Tibor 135000
6 Gesztesi Károly 47000
7 Redmenta 301000
8 Magyar Közlöny 201000
9 Kobe Bryant 74000

A “koronavírus” kifejezésre a legtöbben márciusban és áprilisban, a COVID-19 megjelenése idején kerestek a magyarok, majd ezután fokozatos csökkenés figyelhető meg. 

Továbbá látható, hogy a második hullám megjelenése kisebb kiugró értékeket produkált, azonban közel sem akkorát, mint az év első negyedében.

Koronavírus-járvány

A “koronavírus-járvány” kategóriában számos magas keresési mennyiségű kulcsszó szerepel. Népszerű téma volt, mely területeket érintette a legjobban a fertőzés, ezzel második helyre került a “koronavírus-térkép” kifejezés, majd a harmadik helyet a “Magyar Közlöny” kulcsszó szerezte meg. Emellett sokakat érdekelt “Orbán Viktor bejelentése”, valamint a “kijárási tilalom” és a “szájmaszk” kifejezések is.

# Felkapott keresések Havi keresési mennyiség
1 Koronavírus 106000
2 Magyar Közlöny 201000
3 Kijárási tilalom 49500
4 Orbán Viktor bejelentése 27100
5 Kézfertőtlenítő 40500
6 Koronavírus Olaszország 3100
7 Szájmaszk 74000
8 EESZT 90500
9 Kijárási korlátozás 27100

A “kijárási tilalom” kifejezés keresési görbéje az alábbi grafikonon figyelhető meg:

Koronavírus járvány kijárási tilalpom

A grafikonon remekül megfigyelhető, hogy a koronavírus első, illetve második hullámának időszakában kerestek a legtöbben a kijárási tilalommal kapcsolatos információkra. Ugyanakkor itt is feltűnően alacsonyabb a második hullám megjelenésénél az érdeklődők száma.

Oktatás

A pandémiás helyzet okozta nehézségek az oktatásban is jelentős változásokat eredményeztek. A távoktatás új platformok bevezetését igényelte, melynek a győztese – a keresési mennyiségek alapján – a “Google Classroom” lett. Második helyen zárt a “Redmenta” – intelligens oktatási asszisztens, majd a dobogó harmadik fokára “KRÉTA” elektronikus rendszere került.

# Oktatás Havi keresési mennyiség
1 Google Classroom 823000
2 Redmenta 301000
3 KRÉTA 246000
4 Zoom 110000
5 Érettségi 2020 40500
6 Microsoft Teams 74000
7 Első tanítási nap 70
8 Mozaweb 40500
9 Edmodo 40500
10 Felvételi 2020 8100

A TOP 5 legnépszerűbb platform keresési grafikonja a következőképp alakult:

Oktatási platformok összehasonlítása

A “Google Classroom” megelőzte a konkurens rendszereket, úgy tűnik ez volt az idei év legszélesebb körben használt oktatási szoftvere. Negyedik helyen szerepel a platformok listáján a “Zoom” videokonferencia alkalmazás, majd ötödik helyen a “Microsoft Teams” eszköze.

Filmek

A “filmek” témakörében a “Miután összecsaptunk”-ra kerestek a legtöbben, ezt követően az “Élősködők” valamint a “Megan is Missing” című filmek kaptak helyet.

# Filmek Havi keresési mennyiség
1 Miután összecsaptunk 40500
2 Élősködők 33100
3 Megan is Missing 14800
4 365 Nap 40500
5 Úriemberek 40500
6 Tenet 33100
7 Bad Boys 3 – Mindörökké rosszfiúk 40500
8 Tőrbe ejtve 22200
9 Enola Holmes 18100
10 Fertőzés 9900

Kütyük

A legnépszerűbb “kütyük” az idei év során egyértelműen az iPhone-ok voltak, így az első helyre az év végén megjelenő “iPhone 12” került, ezt követően a 2019-ben bejelentett “iPhone 11” kapott helyet, majd a nemrég piacra került “PS5” is felkerült a dobogóra. Emellett megtalálható a listában a Huawei és Xiaomi gyártók termékei, valamint az Xbox széria legújabb modellje is.

# Keresett kütyük Havi keresési mennyiség
1 iPhone 12 74000
2 iPhone 11 110000
3 PS5 60500
4 Xbox Series X 33100
5 Huawei P30 Lite 49500
6 Xiaomi Redmi Note 9 Pro 27100
7 Huawei P40 Lite 40500
8 Huawei P40 22200
9 iPhone Se 2020 27100
10 iPhone 12 mini 12100

Az iPhone modellek keresései a következőképp alakultak az elmúlt 12 hónap során:

Az ábrán pontosan látszik, hogy például az “iPhone 12” a készülék megjelenésének időszakában kiugró értéket produkált. Hasonló tendencia figyelhető meg az “iPhone se” márciusi bejelentésénél is. Ugyanakkor az “iPhone 12 mini” novemberi piacra kerülése nem okozott akkora érdeklődést a magyarok körében, mint a teljes értékű iphone 12 modell. Emellett látható, hogy az “iPhone 11”-re az egész év során nagy érdeklődés volt, amit a szeptemberi Apple konferencia is tovább erősített.

Könyvek

A “könyvek” is nagy népszerűségnek örvendtek 2020-ban. A legfelkapottabb idén a Louisa May Alcott által írt “Kisasszonyok” volt, majd a filmeknél is megjelenő “365 nap”, és a “Vaják” kulcsszavak következnek a listán.

# Könyvek Havi keresési mennyiség
1 Kisasszonyok 18100
2 365 nap 40500
3 Vaják 27100
4 Kissing Booth - Csókot vegyenek! 3600
5 Bogyó és Babóca 40500
6 Büszkeség és balítélet 12100
7 A tetovált lány 12100
8 Álmoskönyv 40500
9 A szürke ötven árnyalata 8100
10 Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet 150

Receptek

A “receptek” kategóriában a “palacsintarecept”-re keresett örvendett a legnagyobb népszerűségnek, ezután az “édesburgonya-recept” szerepelt, majd “kuglófrecept” szerezte meg a harmadik helyet.

# Receptek Havi keresési mennyiség
1 Palacsintarecept 60500
2 Édesburgonya-recept 8100
3 Kuglófrecept 50
4 Bulgurrecept 10
5 Karajrecept 10
6 Csirkecomb-recept 3600
7 Tortarecept 50
8 Kelttészta-recept 3600
9 Smoothie-receptek 2900
10 Süteményreceptek 590

Sorozatok

A “sorozatok” témakörében 2020-ban a “Mintaapák” lettek a vezetők, második helyre a “Bátrak földje” került, majd nem sokkal utána a “Mellékhatás” című népszerű televíziós sorozat zárta a TOP 3-at.

# Sorozatok Havi keresési mennyiség
1 Mintaapák 135000
2 Bátrak földje 60500
3 Mellékhatás 27100
4 Apatigris 8100
5 Kegyetlen város 27100
6 Vaják 27100
7 Álmodozó 27100
8 Bödörék 12100
9 Tudhattad volna 8100
10 Fogd a kezem 33100

Sportesemények

A “sportesemények” közül a magyarokat a legjobban a “Magyarország-Izland” meccs érdekelte, ezután helyet kapott az idei “kézilabda EB” is, valamint a “Nemzetek Ligája”. A TOP 10-es listában a keresések alapján megfigyelhető, hogy Magyarországon a labdarúgás, a kézilabda, valamint a vízilabda tartozik a legnépszerűbb sportok közé.

# Sportesemények Havi keresési mennyiség
1 Magyarország-Izland 14800
2 Kézilabda EB 9900
3 Nemzetek Ligája 18100
4 Fradi-Juventus 12100
5 Magyarország-Törökország 9900
6 Magyarország-Szerbia 6600
7 Fradi-Barcelona 9900
8 Vízilabda EB 8100
9 Real Madrid-Barcelona 5400
10 Roland Garros 9900

Az idei járványhelyzet mindenki számára jelentős változásokat hozott, ami a Google kereséseket is jelentősen befolyásolta. Épp ezért az előző évvel ellentétben a kategórák között nem kapott helyet a “mozifilmek” és a “fesztiválok” témája sem. A keresőóriás 2020-as felmérése és további részletek itt olvashatók.

Több organikus forgalmat és jobb helyezéseket szeretnél?

Lépj velünk kapcsolatba!
Ujhelyi Georgina
Ujhelyi Georgina

account director

A kitöltés kötelezettségmentes.