Hogyan érvényesülhet egy kisebb könyv webáruház a Google-ben, a nagyobbakkal szemben?

Miről fogsz olvasni?

Szeretnéd növelni weboldalad organikus forgalmát, de nem tudod mit kellene ehhez tenned? Próbálsz rájönni, mások hogy kerülnek a Google top találatai közé, míg a te oldalad csak elvétve jelenik meg a keresőben? Cikkünkben konkrét példákkal, a hazai könyv webáruház szektor helyzetét vizsgálva mutatjuk be, miért is fontos, hogy jól ismerd a piacod, és ennek megfelelően használd a keresőoptimalizálásban rejlő lehetőségeket.

A járvány nagy nyertese: az olvasás

A pandémia idején a fizikai üzlettel is rendelkező könyváruházak számára az online értékesítés maradt az egyetlen lehetőség a túlélésre. Nem meglepő módon, a karantén alatt ezzel egyidejűleg az otthon ragadtak olvasási kedve is megjött, ami addig soha nem látott mértékű online könyvrendeléseket eredményezett. Aki épp nem valamilyen szirupos lányregény miatt sírta tele a párnáját, az is kosárszámra rendelte a különböző önfejlesztő- és pszichológiai könyveket, vagy épp bújta a kovásznevelgetés rejtelmeibe avató szakirodalmat.

Kovács Péter, a Libri-Bookline vezérigazgatója, a járvány enyhülését követően így nyilatkozott a kialakult helyzetről: „2020 első félévében nálunk, és az egész könyvszakmában is nagyon érezhető volt a járvány hatása. 2020 elején a forgalom 15 százalékát tette ki az online értékesítés, 75 százaléka pedig a könyvesboltokban realizálódott. Nyilván amikor bezártak a könyvesboltok, az online maradt az egyetlen értékesítési csatorna. Akkor arra számítottunk, hogy a 15 százalékos arány 30 százalékra fog emelkedni, ehhez képest 50 százalékra növekedett. Amikor pedig a boltok újranyitottak, akkor már nem csökkent vissza az online forgalom 15 százalékra, hanem maradt körülbelül 30 százalékon.”

A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a Libri és a Bookline honlapja már a járvány előtt is a legnépszerűbb online könyváruházak közé tartozott a hazai piacon, aminek fényében még inkább felértékelődik a folyamatos és jól megtervezett online marketing és SEO stratégia. 

Velük ellentétben ugyanis a webshoppal nem rendelkező vagy az online térben nem jól látható kisebb könyvesboltok szinte teljesen elestek a bevételi lehetőségektől.

A járvány lecsengésével szerencsére újranyithattak az üzletek is, az online könyvvásárlás népszerűsége azonban valóban nem csökkent. A TÁRKI felmérése is ezt igazolja, miszerint a magyarok könyvvásárlási szokásaira jellemzően igaz, hogy bár szeretnek a fizikai könyvesboltokban nézelődni és beleolvasni a számukra érdekesnek talált könyvekbe, ezeket nem féltétlenül azonnal, az üzletben vásárolják meg, hanem otthonról, sok esetben a bolti árnál valamivel olcsóbban rendelik meg valamelyik online webshopból.

A boltok újranyitásától függetlenül tehát  az online könyváruházak piaci szerepe nemhogy csökkent volna, de nagyobb a verseny, mint valaha.

Mi jellemző a hazai online könyváruház piacra SEO szempontból?

A hazai online könyváruházak igazán sajátos helyzetben vannak SEO szempontból, ugyanis teljesen más keresési jellemzőkkel rendelkeznek, mint a weboldalak többsége. A könyvek esetében ugyanis a legkeresettebb kulcsszavak közé kötetcímek, valamint szerzői nevek tartoznak, ezekre a kifejezésekre pedig a könyvvásárlás csupán egy eleme a keresési szándéknak. 


Éppen ezért azokat a potenciális kulcsszavakat beazonosítani, amikre érdemes lehet kategóriaoldalt optimalizálni vagy tartalmat előállítani, ezzel pedig jobb helyezéseket elérni a piacon, csak megfelelő szakértelemmel és SEO ismeretekkel lehetséges.

Hogyan csinálják a legnagyobbak?

Online mások a versenytársak, mint offline

Egy sikeres online marketing stratégia felépítésekor nagyon fontos, hogy tudatosítsd magadban, az online térben nem ugyanazokkal szereplőkkel versenyzel, mint offline. Az online könyváruházak piacára is jellemző, hogy a legtöbb fizikai üzlettel rendelkező könyvesboltnak online értékesítési felülete is van, fordítva ugyanakkor ez nem teljesen igaz: az eredendően weboldalt üzemeltető piaci szereplők nem feltétlenül nyitnak boltot is.


Ez alapján könnyen belátható, hogy online jó eséllyel nagyobb számú és sok esetben más versenytársakkal találkozhatsz mint offline, ráadásul teljesen más praktikák is szükségesek ahhoz, hogy versenyelőnyhöz juss a konkurenciával szemben.

Miért fontos, hogy ismerd a versenytársaid?

  • Ahhoz, hogy bármilyen sikeres marketing stratégiát folytathass, tudnod kell, kikkel „focizol” egy ligában. Ahogy a piaci körülmények, úgy a versenytársak köre és pozíciója is folyamatosan változik, ezért nem elegendő, ha csak egyszer méred fel az erőviszonyokat. Célszerű folyamatosan monitoroznod a konkurenciát, hogy ismerd a ki- és belépő szereplőket, valamint figyelemmel kísérhesd a tevékenységüket.

  • Ha ismered a versenytásaid piaci pozícióját, máris könnyebben el tudod helyezni magad a ranglétrán, ami alapján olyan reális célokat tűzhetsz ki, amik tényleg elérhetők és sikerélménnyel töltenek el. Ehhez természetesen tisztában kell lenned az adott piac sajátosságaival is, hiszen teljesen más egy niche piac legnagyobbjaival versenyezni, mint egy olyan szektorban, ahol hatalmas, nemzetközi multik foglalják el a TOP helyezéseket.

  • Tanulj a versenytársaktól és csináld jobban mint ők! A képzeletbeli ranglétra tetején lévő piaci szereplők nem véletlenül vannak ott, ahol. Éppen ezért, ha pontos és kiterjedt versenytárs ismerettel rendelkezel, számos olyan módszert és praktikát leshetsz el a konkurenciától, amit magad is beépíthetsz a stratégiádba vagy addig csiszolhatod, amíg nem lesz jobb annál, mint amit a versenytársaktól láttál.

Egy átfogó piacelemzés elkészítése időt és energiát igényel ugyan, de hosszútávon abszolút megéri a befektetett munka. Nézzük, milyen tényezőket érdemes vizsgálni!

1. Organikus forgalom

Az egyik legbeszédesebb metrika az organikus forgalom. A hazai online könyvpiacot e tekintetben jelenleg egyértelműen a libri.hu uralja, több mint 597.000 látogatót számláló organikus forgalma nagyjából duplája a rangsor második helyén szereplő bookline.hu-nak. Az organikus forgalom több tényezőtől is függ, mint például a domain hitelesség, a rangsoroló kulcsszavak és a hivatkozó oldalak száma.

Libri organikus forgalma

Libri.hu organikus forgalma
forrás: Ahrefs

Bookline organikus forgalma

Bookline.hu organikus forgalma
forrás: Ahrefs

Bár az előbb említett SEO elemek közül legtöbben az esetek nagy részében egyébként joggal a kulcsszavak számát tekintik a legmeghatározóbb tényezőnek, egy sikeres SEO stratégia során sohasem szabad kizárólag erre hagyatkozni. Az alábbiakban is éppen erre láthatsz egy remek példát, amiben érdemes megfigyelni, hogy bár a Bookline több mint 268 ezer kulcsszóra rangsorol a keresőben, kb. 50 ezerrel többre, mint a cégcsoporton belüli nagy testvér, organikus forgalom tekintetében mégis a Libri áll az élen. 


Ez fontos jelzője annak, hogy a rangsoroló kulcsszavak száma nem feltétlenül egyenesen arányos az organikus forgalom mértékével – bár tény, hogy  jó eséllyel növeli annak volumenét, – ehhez egyértelműen szükséges a többi SEO elem szakszerű alkalmazása is.

Libri organikus kulcsszavak száma

Libri.hu organikus kulcsszavak száma
forrás: Ahrefs

Bookline organikus kulcsszavak száma

Bookline.hu organikus kulcsszavak száma
forrás: Ahrefs

A grafikonokon emellett az is jól látszik, hogy a TOP 10-ben mindkét könyvesbolt több mint 47 ezer kulcsszóval rangsorol, ami azt jelenti, hogy a Google első és egyben legértékesebb oldalán már csak e két szereplő között is hatalmas a verseny a minél jobb helyezésekért.

2. Kulcsszóra optimalizált oldalstruktúra és tartalom

Mindezek ellenére sem érdemes azonban vitatni a kulcsszókutatás fontosságát, hiszen ahogy a többi SEO összetevő nélkül, úgy ezt mellőzve sem lehetséges sikeres keresőoptimalizálást folytatni. Ez képezi ugyanis az alapját a SEO stratégia további elemeinek is, a kulcsszóra optimalizált oldalstruktúra és tartalomstratégia kialakításának elengedhetetlen feltétele. 

Egy olyan sajátos jellemzőkkel rendelkező piacon ráadásul, mint az online könyvkereskedelem, azoknak a potenciális kulcsszavaknak a meghatározása, amikre érdemes lehet kategóriaoldalt létrehozni és a további tartalomstratégiát építeni, még komplexebb szakmai felkészültséget igényel. Ez esetben ugyanis több százezer, főként termékre vagy szerzőre irányuló kulcsszó között kell megtalálni azokat, melyek segítségével a piaci szereplők versenybe szállhatnak a jobb helyezésekért.

Az alábbiakban 3 kompetitív, magas havi keresési mennyiséggel rendelkező kulcsszót fogunk megvizsgálni az online könyvkereskedelem területéről. Ezek a hangoskönyv, romantikus könyvek, valamint a legjobb könyvek.

Nézzük elsőként, hogy a hangoskönyv kifejezésre melyek a top 10 pozícióban megjelenő oldalak:

Hangoskönyv kulcsszó vizsgálata

Hangoskönyv kulcsszó vizsgálata
forrás: Ahrefs

Az eredmények alapján jól látszik, hogy a hangoskönyv kifejezésre tipikusan kulcsszóra optimalizált termékkategória oldalak rangsorolnak a legjobb találatok között. A találati listából kitűnik, hogy erre a Libri és a Líra is nagy hangsúlyt fektet, de szorosan a nyomukban a book24.hu is egy kategória oldallal rangsorol a 12. pozícióban. 

A top 10 találatban szereplő oldalakat tekintve emellett azt is fontos látni, hogy a legtöbben magas domain ratinggel (DR), számos hivatkozó oldallal, jelentős organikus forgalommal és nagy mennyiségű kulcsszóval rendelkeznek.

Hangoskönyv kulcsszó top találatainak változása

Hangoskönyv kulcsszó top találatainak változása
forrás: Ahrefs

A második ábrán azt láthatod, hogy az elmúlt egy évben hogyan változtak a top találatok szereplőinek helyezései. Ez alapján megállapítható, hogy a hangoskönyv kulcsszóra igen nagy a verseny, a helyezések pedig akár napról napra is változhatnak. Ez év elején például a Libri több alkalommal is az 5. helyről szerezte vissza vezető pozícióját.

Második kulcsszavunk a romantikus könyvek, melyre kb. 1.100-an keresnek havonta.

Romantikus könyvek kulcsszó vizsgálata

Romantikus könyvek kulcsszó vizsgálata
forrás: Ahrefs

Erre a kulcsszóra 90%-ban már az online könyvpiac szereplői jelennek meg a top találatok között. A romantikus könyvek kifejezés azért is nagyon fontos kulcsszó, mert jó eséllyel kereskedelmi célú keresés áll mögötte, amikor a felhasználó még nem rendelkezik elegendő információval a keresett termék kapcsán vagy egyszerűen csak hezitál a vásárlás előtt.

A rangosoló oldalak között a Libri és a Líra mellett erre a kifejezésre már a Book24, a Bookline, és a 21. Század Kiadó is megjelenik a TOP5-ben, illetve az is megállapítható, hogy szintén minden szereplőre jellemző a magas domain rating, és a kulcsszóra optimalizált kategóriaoldal.

Érdekes megfigyelni, hogy erre a kulcsszóra a Book24 a rendkívül előkelő harmadik pozícióban foglal helyet, maga mögé utasítva ezzel például az online könyvpiac egyik óriását, a bookline.hu-t is. Ebből is remekül látszik, hogy egy jól felépített SEO stratégia segítségével még akár a legnagyobbakkal is versenybe szállhatsz.

Romantikus könyvek kulcsszó top találatainak változása

Romantikus könyvek kulcsszó top találatainak változása
forrás: Ahrefs

A top helyezések változásának dinamikáját szemléltető ábrán ez esetben is azt figyelheted meg, mennyi új szereplő tűnt fel az elmúlt egy évben és küzd a minél előkelőbb helyezésekért.

Harmadikként nézzük a legjobb könyvek kifejezésre első oldalon rangsoroló oldalakat:

Legjobb könyvek kulcsszó vizsgálata

Legjobb könyvek kulcsszó vizsgálata
forrás: Ahrefs

A legjobb könyvek kifejezés mögött a legtöbb esetben szintén kereskedelmi célú keresési szándék áll, így nem véletlen, hogy az első oldalon rangsoroló oldalak mindegyike rendelkezik bestseller, sikerlista, vagy legjobb könyvek aloldallal, melyek kulcsszóra optimalizált tartalmat kínálnak a felhasználóknak.

Mindegyik kulcsszó esetében számos átfedést is találunk az online könyváruházak piacának különböző szereplői között: a Libri és a Líra például mindhárom kifejezésre a top 5 pozícióban rangsorol, de a Bookline, a Book24 és a Szukits Könyvkiadó is sok esetben tudhatja magáénak az első oldalas helyezések valamelyikét.

Mi a helyzet a könyvcímekkel?

Az utóbbi időszak egyik legsikeresebb bestsellere az Ahol a folyami rákok énekelnek című könyv, melyből sikeres filmadaptáció is készült. Így a keresési szándék irányulhat egyrészt a történet összefoglalójának elolvasására vagy akár a film megtekintésére, de magában foglalja a könyvvásárlási szándékot is. Nézzük, hogyan alakulnak a helyezések erre a kulcsszóra és mi szükséges ahhoz, hogy valaki a top 10-be kerüljön.

Ahol a folyami rákok énekelnek kulcsszó top találatainak változása

Ahol a folyami rákok énekelnek kulcsszó top találatainak változása
forrás: Ahrefs

A találati lista alapján jól látható, hogy filmekre és könyvekre mutató tartalmak egyaránt szerepelnek az első oldalon, ami jól igazolja, hogy ezen a piacon az online könyvesboltok jóval szélesebb versenytársi körrel rendelkeznek, hiszen nem csak konkurens könyv webáruházakkal, de különböző filmes portálokkal is meg kell küzdeniük a helyezésekért. Erre a kulcsszóra például csak a Bookline, a Libri és a moly.hu került be a top találatok közé, mely ugyan nem tartozik a klasszikus értelemben vett online könyváruházak közé, hanem ezek ajánlatait listázza a felhasználók számára.

Mindhárom oldal esetében elmondható, hogy magas hitelességi mutatóval rendelkeznek (>70), és kulcsszóra optimalizált termékoldallal rangsorolnak a keresett kifejezésre. Egy ilyen kiélezett piacon a domain hitelességet növelő, magas minőségű backlinkek száma akár perdöntő is lehet a rangsorolás szempontjából, mely területen a Libri és a Bookline is az élen jár.

HelyezésURLHitelességBacklinkek számaHivatkozó oldalak száma
2https://bookline.hu/product/home.action?_v=Delia_Owens_Ahol_a_folyami_rakok_enekel&type=22&id=319053726711
4https://www.libri.hu/konyv/delia_owens.ahol-a-folyami-rakok-enekelnek-filmes-boritoval.html74208
7https://moly.hu/konyvek/delia-owens-ahol-a-folyami-rakok-enekelnek705427
13https://www.pagony.hu/cikkek/katya-balen-oktober-oktober-abszolut-konyvek-konyvajanlo-termeszet-onmegismeres-csalad-baratsag-erdo-london-temze-lirai5432
24https://www.ekonyv.hu/ekonyvek/szepirodalom/vilagirodalom/delia_owens-ahol_a_folyami_rakok_enekelnek4800
25https://www.antikvarium.hu/konyv/20058301-15500
28https://www.katicakonyv.hu/ahol-a-folyami-rakok-enekelnek-4226900
38https://ujkonyvek.hu/Ahol-a-folyami-rakok-enekelnek--97896360418542700

Online könyváruházak organikus helyezései és SEO metrikái az
Ahol a folyami rákok énekelnek kulcsszóra

3. Megfelelő oldalstruktúra kialakítása

A fókusz kulcsszavak vizsgálatából jól látható, hogy mely kifejezésekre érdemes szolgáltatás-, termék-, vagy kategóriaoldalakat létrehozni, s ezeket kulcsszóra optimalizált tartalommal feltölteni. Egy olyan piacon azonban, ahol több ezer termék szerepel a kínálatban, értelemszerűen lehetetlen minden oldalt ily módon kialakítani.

Éppen ezért ebben az esetben a kulcsszóra optimalizált oldalcímek valamint meta leírások kell, hogy kiemelt figyelmet kapjanak, a következetesen használt H1 és H2 címsorok pedig egyenesen nélkülözhetetlenek az adott termékoldal SEO barát működéséhez. Ezek használatánál az alábbiakra érdemes figyelni.

  • Oldalcím: Az egyik legfontosabb on-page SEO elem, hiszen ez foglalja össze a felhasználóknak és a keresőmotoroknak, hogy miről szól az adott oldal. Egyedi tartalommal bír, optimális hossza pedig 30-60 karakter között van.

 

  • Meta leírás: A meta leírás nem más, mint a keresőmotorok találati listáin, a találat alatt megjelenő 1-3 mondatos figyelemfelkeltő szöveg. Ideális hossza 70-150 karakter között van, s bár ma már nem veszi figyelembe a Google, közvetett hatása mégis van. Egy jó meta leírás ugyanis felkelti a felhasználó érdeklődését és kattintásra ösztönzi, így növelheti a látogatások számát.

 

  • Címsorok: A H1, H2, H3 címsorok mutatják meg a keresőrobotok és felhasználók számára, hogy az adott oldal miről is szól. Úgy is mondhatnánk, ezek alkotják az adott oldal tartalmi vázát. A keresőmotorok figyelembe veszik ezeket a címsorokat, amikor felmérik egy oldal témáját. Ezért, ha a szövegkohézió engedi, érdemes nem csak a tartalomban, de 1-2 helyen ezekben is megjeleníteni a fókusz kulcsszavakat.

4. Az informatív tartalom ereje

A gondosan megtervezett szolgáltatás-, termék- vagy kategóriaoldalak mellett  a longform tartalmak is nélkülözhetetlen elemei az online versenynek. 

Az internetes könyváruházak piacán is számos weboldal rendelkezik blog vagy magazin jellegű tartalmakkal, melyek jellemzően kulcsszóra optimalizált (könyvcímekre vagy szerzőkre irányuló) könyvajánlókat, interjúkat, adott esetben podcasteket tartalmaznak. Így azon túl, hogy folyamatosan frissülő, a témában releváns tartalmakkal tudnak szolgálni a látogatók számára, az üzleti szempontból fontos kifejezésekre is mindig újabb és újabb tartalmak előállítására nyílik lehetőség, melyek segítséget nyújthatnak a minél jobb pozíciók megszerzésében.

Versenytársak longform tartalmai

Versenytársak longform tartalmai

A TOP webáruházak persze nemcsak kategória oldalakra vagy blogtartalmakra, hanem konkrét termékekre is a legjobb helyeken rangsorolnak a könyvek címei vagy az írók nevei alapján. Mivel azonban több ezer könyvre lehetetlen kulcsszóra optimalizált tartalmat gyártani, ezért ezen a piacon a technikai SEO és a linképítés fontossága még inkább felértékelődik.

5. Fontos, hogyan érzed magad a weboldalon!

A webáruházak esetében is legalább olyan fontos a felhasználói élmény, mintha egy fizikai üzletben vásárolnál. Hiába szép a dizájn, ha nem felhasználóbarát a felépítése vagy technikai hiányosságai vannak.

Az oldalélmény mutatók ráadásul a Google szemében is rendkívül fontosak, így a felhasználóbarát oldalak a rangsorolás tekintetében is előnyben részesülnek.

De vajon honnan tudhatod, milyen oldal-élmény mutatókkal bír egy website?
A Google PageSpeed Insight eszközével gyorsan és könnyen készíthetsz jelentést bármely oldal teljesítményéről akár asztali vagy mobil megjelenítésben is. Vizsgálja az oldal betöltési sebességét, továbbá különböző fejlesztési javaslatokat is tesz a CSS-kódok módosításától kezdve egészen a új generációs képformátumok használatáig.

PageSpeed Insights értékek a libri.hu esetében

PageSpeed Insights értékek a libri.hu esetében
forrás: PageSpeed Insights

Az elvégzett elemzés alapján azt láthatod például, hogy a libri.hu oldal-élmény mutatója mobil eszközön a maximális 100 pontból mindössze 29-et ér el a Google által támasztott kritériumok alapján. A jelzett technikai hibákat érdemes lenne minél előbb kijavítani, különben jelentősen növelhetik a visszafordulási arányt, és nagy mértékben ronthatják az oldal felhasználói élményét is.

Az online könyváruházak TOP piaci szereplőit vizsgálva pedig az alábbi eredmények születtek.

PageSpeed Insights értékek

PageSpeed Insights értékek
forrás: PageSpeed Insights

A grafikon jól szemlélteti, hogy a Szukits Könyvkiadón kívül egyik online könyvesbolt sem éri el a Google által meghatározott optimális felhasználói élmény mutatót, így technikai SEO területén bőven lenne még tennivalója a versenytársaknak. 

A Líra ebből a szempontból különösen érdekes szereplő, hisz bár rangsorolás tekintetében rendszerint az első 10 találat között jelenik meg, általában mégis egy kicsit lemaradva a Libri és a Bookline mögött helyezkedik el. Ezt figyelembe véve esetükben kifejezetten értékes lehet az oldal technikai optimalizálása.

Egy részletes technikai SEO analízis egyben kiugrási lehetőséget is kínál, ha valaki erre megfelelő figyelmet fordít.

6. A hitelesség versenyelőnyhöz juttat

Olyan speciális piacokon, ahol a kulcsszavak nem kifejezetten az adott weboldal szolgáltatásaira, hanem több ezer termékének head kulcsszavaira irányulnak, az optimális tartalomstratégia kialakítása nem elég.

Jelentős versenyelőnyre tehetsz szert azonban az oldal hitelességének növelésével, amit minőségi backlinkek segítségével érhetsz el.

Mit értünk domain hitelesség alatt?

A DR, avagy Domain Rating az egyik legnépszerűbb SEO szoftver, az Ahrefs hitelességi mércéje, ami a vizsgált domainre mutató hivatkozások mennyiségére és minőségére vonatkozóan határozza meg az oldal hitelességének mértékét. A DR érték egy nagyon fontos rangsorolási szempont a Google szemében, ami célzott linképítéssel fejleszthető.

Fontos azonban szem előtt tartanod, hogy a saját oldalad hitelességét csak úgy növelheted hatékonyan, ha a rád hivatkozó weboldalak DR értéke is megfelelő. Hiába szerzel ugyanis több száz vagy ezer backlinket, ha a hivatkozó domainek hitelességi mutatója alacsony, nem fogod tudni fejleszteni a saját oldalad DR értékét, mi több, a Google akár még hátrébb is sorolhat ezért. 

Az online könyvpiac TOP szereplőit vizsgálva elmondhatjuk, hogy mindannyian magas hitelességi mutatókkal és jelentős mennyiségű backlinkkel rendelkeznek, a hivatkozó domainek száma pedig minden esetben ezres nagyságrendű.

OldalÖsszes backlinkHivatkozó domainek számaDomain Hitelesség
bookline.hu11 205 7286 48672
libri.hu1 804 36918 02974
pagony.hu1 833 0482 61254
lira.hu1 317 21110 09570
antikvarium.hu562 15812 42055
szukits.hu131 7911 27630
book24.hu67 8365 80752
regikonyvek.hu646 26697737

Hivatkozó oldalak és domain hitelesség vizsgálata
forrás: Ahrefs

A táblázatból az is jól látható, hogy messze a bookline.hu rendelkezik a legtöbb backlinkkel. Mindemellett azonban ahogy már említettük, fontos megvizsgálni a hivatkozó oldalak DR értékét is, különben a linképítés kontraproduktív lehet, a gyenge minőségű backlinkek pedig hosszútávon ronthatnak a weboldal hitelességén.

Magas és alacsony DR értékű hivatkozó oldalak aránya a Bookline esetében

Magas és alacsony DR értékű hivatkozó oldalak aránya a Bookline esetében
forrás: Ahrefs

Hogyan hasznosíthatod mindezeket a saját vállalkozásodban?

Egy jól megtervezett SEO stratégiával te is fel tudod venni a versenyt a top helyezésekért, ehhez azonban kiemelt figyelmet kell fordítanod az alábbiakra.

 

  • Stabil technikai alapok: azáltal, hogy az oldalad technikai szempontból rendben van, és a Google szemében is magas oldal élmény mutatókkal rendelkezik, helyzeti előnyhöz juthatsz a kevésbé jól működő weboldalakkal szemben. Egy átfogó technikai SEO analízis segít feltárni a fennálló hibákat és kijavítani őket.

     

  • Fókusz kulcsszavak meghatározása: Ahhoz, hogy fel tudd mérni, melyek azok a kulcsszavak, amikkel versenybe szállhatsz a jobb helyezésekért, fontos ismerned a versenytársaid és azt, hogy ők milyen kifejezésekre rangsorolnak. Ebben nyújthat segítséget egy részletes kulcsszókutatás, aminek segítségével kibővíthető a piaci szempontból fontos kulcsszavak listája és azonosíthatók a legnagyobb potenciált rejtő kifejezéseket.

 

  • Oldalstruktúra: Egy megfelelően elvégzett kulcsszókutatásból remekül látható, hogy hogyan és milyen kifejezésekkel keresnek a felhasználók az általad nyújtott termékekre vagy szolgáltatásokra. Ez alapján érdemes átgondolni a már meglévő menüpontok és tartalmak optimalizálását vagy akár teljesen új kategória-, termék-, vagy szolgáltatásoldalak létrehozását és kulcsszóra optimalizált tartalmakkal történő feltöltését.

 

  • Tartalomgyártás: A kulcsszóra optimalizált tartalomgyártás nélkülözhetetlen egy sikeres SEO stratégia során. A versenytárselemzés és kulcsszókutatás által széleskörű ismeretekre tehetsz szert a tekintetben is, hogy mely kifejezésekre érdemes kategória- vagy termékoldalakat létrehoznod, vagy épp melyek azok a longform tartalmak, amik nagy érdeklődésre tehetnek szert az oldaladon. Egy alaposan átgondolt oldalstruktúra és tartalomstratégia kialakítása az üzletileg is releváns témák mentén elengedhetetlen az organikus forgalom növeléséhez.
 
  • Hitelesség: Ahhoz, hogy az oldalad a top helyezések közé kerüljön, el kell érned, hogy ne csak a felhasználóid, de a Google szemében is hiteles legyél. Az oldal hitelességének erősítése, valamint a kulcsszó helyezések javítása érdekében fordíts kiemelt figyelmet a linképítésre, magas hitelességi mutatóval rendelkező domainektől származó backlinkek segítségével.

 

Egy olyan speciális piacon, ahol a head kulcsszavakkal a versenytársak mérete miatt nehezebb jól rangsorolni, valamint a keresési szándéknak csupán az egyik lehetséges eleme a vásárlás, a technikai SEO optimalizálás, és a hatékony linképítés szerepe egyértelműen felértékelődik. 

Az alábbi táblázatban az online könyv webáruház piac legfőbb szereplőinek fentebb említett metrikáit gyűjtöttük össze.

#DomainKulcsszavakForgalomHitelességHivatkozó oldalakBacklinkek
1libri.hu169 331636 1387418 0291 804 369
2bookline.hu224 107304 805726 48611 205 728
3lira.hu133 508288 7497010 0951 317 211
4antikvarium.hu126 910100 1995512 420562 158
5tankonyvkatalogus.hu32 36773 054421 09425 775
6szukits.hu14 07749 006301 276131 791
7regikonyvek.hu82 41632 49037977646 266
8pdfkonyvek.com1 81930 534132394 373
9pagony.hu20 88826 254542 6121 833 048
10book24.hu28 83923 445525 80767 836
11konyvtunder.hu25 56823 317462 06030 944
12konyvmolykepzo.hu7 39017 665432 287952 716
13mozaik.info.hu6 69014 942461 644117 382
14ujkonyvek.hu18 50613 8802762511 499
15alomgyar.hu16 21513 8263650145 454
16telc.hu1 54912 0623834715 579
17rukkola.hu27 23811 898324 348311 860
18moobius.hu51 95411 269262 681192 835
19nyitottakademia.hu2 54810 760458475 918
20szazadkiado.hu3 62010 7474066432 097
21alexandra.hu16 63310 725573 240635 894
22mora.hu7 76410 495531 635544 313
23akademiai.hu3 3138 008561 8446 845 556
24hernadi-antikvarium.hu25 1997 951161 1777 726
25mai-konyv.hu12 4127 722271 0276 275
26scifimarket.hu3 8367 423151701 236
27bigbandi.hu23 1547 294161 04721 488
28europakiado.hu4 7227 091431 34452 689
29gabo.hu5 9756 23135994224 543
30alexandrakiado.hu8 8836 084311 32959 371
31kulturgyerek.hu7 2476 019897314 244
32klett.hu3 1305 7783467649 010
33webshop.kello.hu8 8255 650551947 194
34hvgkonyvek.hu5 4255 127551 528873 200
35kossuth.hu5 1304 580551 513136 970
36jokonyvek.hu20 3764 487371 26415 359
37tankonyvaruhaz.hu3 3964 486694389
38edesviz.hu1 0414 3324794838 475
397books.hu8 2253 942165945 712
40dibook.hu6 7623 3783684142 590
41agavekonyvek.hu1 7613 31236778343 746
42voiz.hu3 9583 312415655 687
43livre.hu3 7502 8130.8217694
44konyvkolcsonzo.hu5 2522 785206462 764
45libertinekonyvesbolt.hu2 9342 75718158577
46olvas.hu8 9212 7363075649 554
47konyvcsillag.hu4 5092 1383.33953 346
48pons.hu1 3331 925191831 536
49animuscentral.hu2 2371 875451 195887 986
50veresikonyvesbolt.hu6 9451 5843.34674 331
51openbooks.hu1 0691 573272831 258
52konyverdo.hu6 5278232.87205 088

Legfontosabb SEO metrikák a hazai online könyváruház szektorban
forrás: Ahrefs

A fenti esettanulmányból is jól látható tehát, hogy alaposan megtervezett stratégiával igenis van esélye a kisebb online könyvesboltoknak is előkelő helyen rangsorolni a Google találati listáján, megelőzve a “nagyokat”.
Való igaz, hogy ez a folyamat nem egyik napról a másikra történik, az eredményekre olykor hónapokat kell várni. Ugyanakkor tartós és látványos eredményeket lehet elérni a keresőoptimalizálás segítségével, pláne ha szakértői kezekre bízod honlapodat!

Az esettanulmány 2023. július 21-én frissült.

Több organikus forgalmat és jobb helyezéseket szeretnél?

Lépj velünk kapcsolatba!
Ujhelyi Georgina
Ujhelyi Georgina

account director

A kitöltés kötelezettségmentes.